• Blog
  • Mit bambusz?

    Hát rolót.

    Szeretünk sötétíteni. Ha szállást foglalunk valahol, kardinális kérdés, hogy van-e redőny…mert ha nincs, akkor kemény meló vár ránk este: jöhet a DIY redőny projekt, amivel az alábbi vonzó látvány érhető el tövid idő alatt:

    bambusz1

    Hozzávalók, elkészítés:
    Szedd össze a nyaralóban fellelhető székpárnákat, párnákat és takarókat, és lehetőleg légmentesen gyömöszöld bele az ablakkeretbe. Ha valahol rést látsz – hogy ez kiderüljön, érdemes még világosban nekikezdeni -, tömködj oda egy-két bugyit, zoknit vagy pólót, szoros gombóccá tekerve, hogy minél kevesebbet engedjen majd át a reggeli napfényből. Ahogy telnek a napok, úgy lesz egyre tökéletesebb az eredmény, ha a szennyesből is dugdosol közé. Rutinosabbak előre készülhetnek: otthonról is vihetsz erre a célra pl polifoamot, vagy ami nekünk igazán bevált: pikniktakarót – ennek az alján ugyanis van egy nedvességzáró ezüst fólia réteg, ami a fényt is zárja (jött már fel fény alulról, mikor piknikeztél?). Jól jöhet még jó minőségű szikszalag, esetleg rajzszög. Ezek már jó ideje rajta vannak a “Vinni kell nyaralni” listámon.

    Nem volt ez mindig így. De miután kb 11 évvel ezelőtt  bizonyítást nyert, hogy az elsőszülött lényegesen(!) tovább alszik teljes sötétségben, lépnünk kellett (egyébként BÁRMIT megtettünk volna, hogy aludjon). Addig csak sima bambusz rolónk volt a hálószobában, gyors megoldásként ennek a hátoldalára varrtam egy vastagabb fehér vásznat (amit előtte a megfelelő méretre vágtam és beszegtem), teljesen jól működött – de persze igazi sötétet nem csinált, úgyhogy kellettek a redőnyök. De ez a vásznas dolog már máshol is bizonyított:

    Szeretem ezt a sima bambusz rolót. Nagyon hangulatos, csak az a baj vele, hogy ha este bent ég a villany, simán be lehet látni. És nem vagyok holland. Mikor ideköltöztünk, akkor ezt még komoly problémának éreztem – nem azt, hogy nem vagyok holland, hanem hogy nem voltak még elég magasak a ház körüli fák és bokrok, és annak ellenére, hogy a nadrágszíj telek legvégére épült a ház messze az utcától és a szomszédoktól, még a végén akár bárki is beláthat…úgyhogy kitaláltam, hogy átláthatatlanná teszem a konyha-étkező rolóit: akkor még éppen tulipán lázban égtem, szereztem egy pár méter tulipános anyagot, egy részéből terítő lett, másik részét felvágtam megfelelő méretre (kicsit hosszabbra hagyva, mint az ablak, és ablaknyi szélességűre), beszegtem, ráfektettem a földre terített rolóra, és egy hosszú fehér cérnát fűzve a tűbe nagy öltésekkel ráöltögettem az anyagot. Ezek a rolók úgy néznek ki, hogy a kereszt-rudacskák kb 8-10 centinként össze vannak erősítve hosszában fehér cérnával, egy ilyen fehér cérnasorhoz varrtam az anyagot kétoldalt, így sem elölről, sem hátulról nem is látszanak az öltések, és nem csúszik el az anyag. Csak ezt a képet találtam róla, hát nem mindig elé ült valaki? (itt nagyi és unoka teszik épp tönkre a rolós portrét. kb 8 évvel ezelőtt).

    bambusz2

    Ezzel a módszerrel bármilyen mintájú rolónk lehet, nem nagyszerű?
    Aztán lecsengett a tulipános korszak, de pár évig nagyon szerettük. Pikk-pakk lefejtettem az anyagot, és töprengtem, hogy mit tegyek rá helyette. Nem a takarás miatt, mert már szerencsére eléggé elburjánzott a kert, hanem csak díszítésképpen – mert ugye nálunk minden fa, muszáj megtörni néha az egyeduralmát. Lehetne rá akár festeni is, mondjuk stencilezni, tök jól nézne… De most nem erről mutatok képet, hanem arról, hogy egy szép fehér csipke(?)terítőt öltögettem rá, és nagyon szeretem most így:

    Tegyen mindenki belátása szerint. Vagy mindenki belátása ellen. Akárhogy is, de jó éjszakát!:)

  • Blog
  • Székfoglaló

    Nemrég végre tett követte azt a viszonylag régi elhatározást, hogy lecseréljem az étkező székeinket. Nem volt velük egyébként semmi baj, egyszerűen csak muszáj mindig valamit alakítgatni a házon, rakosgatni, cserélgetni kicsi fészkünk ágbogát. Szóval ezek a székek immár 13 éve vannak velünk, “tipikus” natúr fenyő konyhaszékek, kicsit uncsik – annak ellenére, hogy a háttámlán kékre festettem anno a függőleges léceket (erről most eszembe jutott, hogy Férj is immár 13 éve a Férj, és milyen jó, hogy még nem uncsi, annak ellenére, hogy nem festettem kékre a függőleges részeit). Az új szerzemény, a most vásárolt négy szék sokkal romosabb ennél, kész főnyeremény, nem? Az ülőrészen szakadt, büdi, randazöld párnázat, a faváz kopott, néhol repedezett, de mégis olyan kecses, íves és míves, és látom benne azt a sok boldog órát, amit az alakítgatásával fogok eltölteni, és látom azt is (legalább is remélem), hogy nagyon jól fog mutatni az asztal körül. Az lenne az igazi, ha azt írhatnám, hogy ajándékba kaptam (valaki kiszuperálta) őket, vagy lomtalanításon jöttek velem szembe, de az igazság az, hogy pénzt adtam értük, méghozzá gyanítom, hogy nem is járt rosszul velem az eladó. Még csak nem is alkudtam(miért??), 12ezerért hoztam el a bandát. (Férj is jött, úgyhogy ketten együtt nem vettük észre, hogy az egyik szék lába már egyszer ki volt törve, és gányul megragasztva, de annyi baj legyen, elég stabilnak tűnik).

    Íme, ők azok, lehet gyönyörködni:

    szekek1

    Ezután nekiláttam végre az izgi résznek: életem első kárpitozásának! Ehhez szükségem volt egy ehhez alkalmas tűzőgépre, ezt a baumaxban vettem 2050ft-ért (ha terveztek ilyesmit, jól nézzetek körül, mert egy helyre ki volt téve többféle tűzőgép 2000-től 30ezerig -ezek már elektromosak -, ezen a polcon a 10ezernél olcsóbbak elég gagyinak néztek ki, végül eladói segítséggel találtam el a megvásárolt darabhoz (több sorral odébb), egy olcsó, mégis masszív fém szerkezethez, amit azért nem rakhatnak a többi közé, mert nem a menő márkák közé tartozik…)

    Szétszedtem a vázat, ledolgoztam a régi kárpitot (ez nem volt egyszerű, olyan erős ragasztóval volt körberagasztva), aztán alaposan átpucoltam a szivacsokat (vízzel és ecettel, majd jópár órát napoztattam őket). Egyik széken a szivacs is szét volt mállva, erre új szivacsot vágtam – volt itthon egy kevés, 5cm vastag, talán épp ülőpárna volt régen. Miután ez megvolt, egy natúr fehér vászon anyagot áldoztam fel arra a célra, hogy alábéleljek a végleges huzatnak (tehettem volna egy vékony flízt is, de ez eredetileg sem volt a kárpit alatt, és úgy ítéltem meg, hogy nem különösebben van rá szükségem). Ezt a vásznak ráhajtottam, majd körbetűztem (először “12 óránál”, majd vele szemben 6 óránál, aztán 3 óránál, majd vele szembe 9 óránál és így tovább, hogy egyenletesen feszüljön az anyag).
    szek2
    Nem mondom, hogy tökély lett, de alapnak, és első próbálkozásnak nem is olyan rossz
    szek3
    Ezután elővettem a huzatnak szánt anyagaimat: vadi új, vastag konyharuhákból varrtam össze két-két félbevágott darabot, hogy kicsit “pecsvörkös” legyen a végeredmény. Pasztell narancsos kockás, és kétféle piros-fehér csíkos konyharuhát használtam, a 4 székhez pont 4 darabra volt szükségem (ezek 50×70-es konyharuhák voltak)
    sszek4
    Ezt is különösebb cécó nélkül rátűztem az alapra. (a székpárna hátsó, íves részénél én is ívesre vágtam a konyharuhát, de csak úgy szemre, kb 5 centi ráhagyással körbevágtam) Hát igen, alul azért látszik, hogy lelkes amatőr készítette, hehe.
    szek5
    A favázakat még próbáltam egy kis csiszolással szépíteni, de sajnos a viharban született sötét fémes elszíneződéseket nem sikerült eltüntetnem a csavarok körül. Ha már így, akkor a csiszolást sem vittem túlzásba, legyen jó patinás, majd azt mondom, hogy direkt ilyen;)
    Végül összeházasítottam a részeket, és kéééész:)) Kényelmes, puha, nekünk szép is, és már most szeretjük. Azt mondjuk nem tudom, hogy a huzat meddig marad vállalhatóan tiszta, de majd legfeljebb újra behúzom őket. Az se baj, hogy nem maradt több ilyen konyharuhám, legfeljebb még pecsvörkösebb lesz!