Bemutatkozás

Bényi Kati vagyok, a Babbinka alapítója. Saját magunk számára varrtam az első Babbinkát sok-sokmagam évvel ezelőtt, mikor az egyik fő megoldandó feladat a kölkek utaztatása volt, és több babakocsi és babahordozó kipróbálása után rájöttem: meg kell terveznem magamnak a számunkra ideális babahordozót. Sok kezdeti próbálkozás és elszabott darab után végre megszületett az a példány, amit már igazán örömmel csatoltam magamra, és büszkén, de legfőképpen mindkettőnk számára kényelmesen róhattuk benne az utcákat, vagy éppenséggel kapálgathattunk a kertben.

Azonban hiába volt kényelmes, még nem született meg teljesen, még hiányzott róla valami…egyik reggel aztán rávarrtam az első Babbinkát a hordozóm hátára. Az ötletet ajándékba kaptam, álmomban, köszönöm. Olyan jól sikerült, hogy először csak a barátok, majd az ismerősök, aztán pedig a barátok és ismerősök ismerősei is szerettek volna saját Babbinkát…

Valahogy így indult a történet 2009 őszén. Mostanra vérbeli szakemberekkel és egy profi varrodával – akik a babbinkák mellett magashegyi túrazsákokat és egyéb alpinista felszereléseket varrnak – szoros együttműködésben készítem a babbinkákat, ám továbbra is én magam teszek ellenállhatatlanná minden egyes darabot, keltem őket életre, és árulok el róluk néhány apró, megmosolyogtató titkot…

Örömteli hordozást kívánok!