Székfoglaló

Nemrég végre tett követte azt a viszonylag régi elhatározást, hogy lecseréljem az étkező székeinket. Nem volt velük egyébként semmi baj, egyszerűen csak muszáj mindig valamit alakítgatni a házon, rakosgatni, cserélgetni kicsi fészkünk ágbogát. Szóval ezek a székek immár 13 éve vannak velünk, “tipikus” natúr fenyő konyhaszékek, kicsit uncsik – annak ellenére, hogy a háttámlán kékre festettem anno a függőleges léceket (erről most eszembe jutott, hogy Férj is immár 13 éve a Férj, és milyen jó, hogy még nem uncsi, annak ellenére, hogy nem festettem kékre a függőleges részeit). Az új szerzemény, a most vásárolt négy szék sokkal romosabb ennél, kész főnyeremény, nem? Az ülőrészen szakadt, büdi, randazöld párnázat, a faváz kopott, néhol repedezett, de mégis olyan kecses, íves és míves, és látom benne azt a sok boldog órát, amit az alakítgatásával fogok eltölteni, és látom azt is (legalább is remélem), hogy nagyon jól fog mutatni az asztal körül. Az lenne az igazi, ha azt írhatnám, hogy ajándékba kaptam (valaki kiszuperálta) őket, vagy lomtalanításon jöttek velem szembe, de az igazság az, hogy pénzt adtam értük, méghozzá gyanítom, hogy nem is járt rosszul velem az eladó. Még csak nem is alkudtam(miért??), 12ezerért hoztam el a bandát. (Férj is jött, úgyhogy ketten együtt nem vettük észre, hogy az egyik szék lába már egyszer ki volt törve, és gányul megragasztva, de annyi baj legyen, elég stabilnak tűnik).

Íme, ők azok, lehet gyönyörködni:

szekek1

Ezután nekiláttam végre az izgi résznek: életem első kárpitozásának! Ehhez szükségem volt egy ehhez alkalmas tűzőgépre, ezt a baumaxban vettem 2050ft-ért (ha terveztek ilyesmit, jól nézzetek körül, mert egy helyre ki volt téve többféle tűzőgép 2000-től 30ezerig -ezek már elektromosak -, ezen a polcon a 10ezernél olcsóbbak elég gagyinak néztek ki, végül eladói segítséggel találtam el a megvásárolt darabhoz (több sorral odébb), egy olcsó, mégis masszív fém szerkezethez, amit azért nem rakhatnak a többi közé, mert nem a menő márkák közé tartozik…)

Szétszedtem a vázat, ledolgoztam a régi kárpitot (ez nem volt egyszerű, olyan erős ragasztóval volt körberagasztva), aztán alaposan átpucoltam a szivacsokat (vízzel és ecettel, majd jópár órát napoztattam őket). Egyik széken a szivacs is szét volt mállva, erre új szivacsot vágtam – volt itthon egy kevés, 5cm vastag, talán épp ülőpárna volt régen. Miután ez megvolt, egy natúr fehér vászon anyagot áldoztam fel arra a célra, hogy alábéleljek a végleges huzatnak (tehettem volna egy vékony flízt is, de ez eredetileg sem volt a kárpit alatt, és úgy ítéltem meg, hogy nem különösebben van rá szükségem). Ezt a vásznak ráhajtottam, majd körbetűztem (először “12 óránál”, majd vele szemben 6 óránál, aztán 3 óránál, majd vele szembe 9 óránál és így tovább, hogy egyenletesen feszüljön az anyag).
szek2
Nem mondom, hogy tökély lett, de alapnak, és első próbálkozásnak nem is olyan rossz
szek3
Ezután elővettem a huzatnak szánt anyagaimat: vadi új, vastag konyharuhákból varrtam össze két-két félbevágott darabot, hogy kicsit “pecsvörkös” legyen a végeredmény. Pasztell narancsos kockás, és kétféle piros-fehér csíkos konyharuhát használtam, a 4 székhez pont 4 darabra volt szükségem (ezek 50×70-es konyharuhák voltak)
sszek4
Ezt is különösebb cécó nélkül rátűztem az alapra. (a székpárna hátsó, íves részénél én is ívesre vágtam a konyharuhát, de csak úgy szemre, kb 5 centi ráhagyással körbevágtam) Hát igen, alul azért látszik, hogy lelkes amatőr készítette, hehe.
szek5
A favázakat még próbáltam egy kis csiszolással szépíteni, de sajnos a viharban született sötét fémes elszíneződéseket nem sikerült eltüntetnem a csavarok körül. Ha már így, akkor a csiszolást sem vittem túlzásba, legyen jó patinás, majd azt mondom, hogy direkt ilyen;)
Végül összeházasítottam a részeket, és kéééész:)) Kényelmes, puha, nekünk szép is, és már most szeretjük. Azt mondjuk nem tudom, hogy a huzat meddig marad vállalhatóan tiszta, de majd legfeljebb újra behúzom őket. Az se baj, hogy nem maradt több ilyen konyharuhám, legfeljebb még pecsvörkösebb lesz!